Xi’an, az első kínai császár agyaghadserege és a Selyemút kezdete. Utazás az ókori birodalomtól a Keletet és Nyugatot összekötő Chang’anig.
Van valami különös Xi’anban. Nagyon szeretem ezt a várost, ahol az ember délelőtt több ezer, föld alá temetett agyagkatona előtt áll, délután pedig már azon gondolkodik, hogyan indulhattak innen a megrakott karavánok Közép-Ázsia felé, miközben a muszlim negyed híres bazárjában tátja a száját.
Mintha ugyanazon a helyen két különböző Kínát látnánk.
Az egyik befelé fordul, egységesít, birodalmat épít, falakat emel, szabályoz és egyetlen, szinte mindenható császár kezében összpontosítja a hatalmat. A másik kapcsolatokat keres. Követeket küld ismeretlen vidékekre, hihetetlen távolságokba, aztán lovakat vásárol, kereskedik, idegen árukat és eszméket fogad be.
A két világ között pedig alig több mint egy évszázad telt el. És talán éppen ezért olyan izgalmas Xi’an.
Egy császár, aki a túlvilágra is birodalmat vitt magával
Kr. e. 221-ben Qin Shi Huang egyesítette az egymással harcoló kínai államokat, és létrehozta az első egységes kínai császárságot. Halála után egy hatalmas sírkomplexum várta Xi’an közelében, amelynek része az, amit ma agyaghadseregként ismerünk. Katonák ezrei; gyalogosok, íjászok, tisztek, harci szekerek és lovak. Ezt mindenki tudja. De ami első látogatáskor még megdöbbentőbb: ha közelről nézzük őket, megszűnnek egyszerű tömegnek látszani.
Arcuk van, frizurájuk, tartásuk, rangjuk és az ember óhatatlanul elkezdi keresni közöttük az egyént, az embert és a történetet mögötte. Pedig ez a hadsereg nem azért készült, hogy harcoljon az élők világában, a császár túlvilági birodalmának része volt és az örökkévalóságnak készült.
De ez még nem a Selyemút
Amikor Xi’ant az agyaghadsereggel és a Selyemúttal együtt emlegetjük, könnyű azt hinni, hogy ugyanannak a történetnek a részei. Időben azonban nem azok.
Qin Shi Huang Kr. e. 210-ben meghalt. A Qin-dinasztia rövidesen összeomlott. Az utána következő Han-dinasztia idején viszont egészen más irányba kezdett fordulni Kína története. A Kr. e. 2. században Chang’an – a mai Xi’an elődje – olyan folyamat kiindulópontjává vált, amely Kínát egy hatalmas eurázsiai kapcsolatrendszerbe kapcsolta.
A világörökségként nyilvántartott Chang’an–Tianshan folyosó Chang’an/Luoyang térségétől mintegy 5000 kilométeren keresztül vezetett Közép-Ázsiába. Maga a teljes Selyemút pedig nem egyetlen út volt, hanem egymásba kapcsolódó szárazföldi útvonalak hatalmas hálózata. Ez az a kereskedelmi szövet, mindent behálózó rendszer, amelyre a mai Kína tudatosan épített és tette befolyása alá a térséget (is). Azonban történet egyik legizgalmasabb szereplője nem kereskedő volt, hanem egy titokzatos követ.
Zhang Qian elindul Nyugat felé
Kr. e. 138 körül Han Wudi császár elküldte Zhang Qiant nyugatra. Nem azért, hogy selymet adjon el, hanem hogy szövetségeseket keressen Xiongnu ellen. Az út azonban egészen másképpen alakult. Zhang Qiant elfogták, hosszú éveket töltött fogságban, eljutott Közép-Ázsiába, ahonnan kb tizenhárom évvel indulása után tért vissza. Nem hozta haza azt a katonai szövetséget, amelyért elindult, valami mást viszont igen; információt egy addig alig ismert világról. És ez sokkal értékesebbnek bizonyult!
Beszámolt Közép-Ázsia királyságairól, kereskedelméről, útvonalairól és különleges termékeiről. Ezek a kapcsolatok hozzájárultak ahhoz, hogy a Han Birodalom egyre intenzívebben forduljon nyugat felé. És egyszer csak Chang’an már nem egyszerűen Kína egyik fővárosa volt, hanem a Kínai Birodalom kapujává vált.
Mit vittek magukkal a karavánok?
Természetesen selymet.
A Han-korra a kínai selyem fontos távolsági kereskedelmi áruvá vált. Olyan értékes, könnyű és kis helyen szállítható termék volt, amely óriási távolságokat járhatott be. Han-kori kínai textileket Egyiptomtól Mongóliáig találtak.
A Selyemúton azonban nem egyszerűen arról volt szó, hogy egy kínai kereskedő felpakolta a selymet a tevére, majd megérkezett vele Rómába. Az áruk rendszerint közvetítők egész során haladtak keresztül. Egy tárgy tehát utazhatott akkor is, ha a tulajdonosa soha nem tette meg az egész utat.
A legfontosabb rakományt azonban nem lehetett felpakolni egy tevére
Merthogy a Selyemúton mégsem a luxus termékek voltak a legfontosabbak, hanem a technológiák, művészet és építészet vívmányai, nyelvek, vallások, zene és ételek. ( Apropó. Xi’anban a helyi konyha specialitásai a tésztás ételek, például a vastag lasagne tésztával tálalt Xi’an-i leves. Szuperfinom!)
A Selyemút hálózatain keresztül a buddhizmus Indiából és Közép-Ázsiából Kínába jutott. Később kínai buddhista szerzetesek indultak ellenkező irányba szent szövegekért; közülük az egyik legismertebb, Xuanzang útja szintén Chang’anhoz kapcsolódott.
Ezért engem a Selyemútban valójában nem is a selyem érdekel a legjobban, hanem az, mi történik egy kultúrával, amikor találkozik egy másikkal. Merthogy Chang’an- Xi’an kora legmultikultibb, többnyelvű, többnemzetiségű rendkívül színes városa volt.
Talán nem is egy út volt a Selyemút, hanem…..
Ma a térképeken szeretjük vonallal ábrázolni az utat. Chang’an – Dunhuang -A Takla-Makán oázisai -Közép-Ázsia -Perzsia -majd valahol messze a mediterrán világ.
A valóság ennél sokkal kuszább és sokkal érdekesebb volt, hiszen útvonalak hálózatáról van szó : a Chang’an–Tianshan folyosó önmagában csak egy mintegy 5000 kilométeres szakasza ennek a hatalmas rendszernek.
Ezért a Selyemút legfontosabb öröksége sem maga az út, hanem az, ami rajta történt. A találkozás -embereké, áruké, vallásoké, művészeteké, gondolatoké. És amikor ma Xi’anban állunk, különös érzés belegondolni: innen nézve kezdődött a Nyugat.
